2021.11.30.

Kettős Mérce


Bizonyára sokan emlékszünk még iskolai éveinkből, vagy talán gyermekeink is jöttek úgy már haza az iskolából, hogy anya, én nem csináltam semmit, mégis megbüntettek. (És tényleg nem csinált semmi olyat, ami büntetést érdemelt volna.)
Mit érez ilyenkor a gyerek? Azt, hogy igazságtalanul bántak vele és megszégyenítették társai előtt.

Történt nem olyan rég alsó tagozatban, hogy egy farsangi teadélutánból maradt nassolnivalót másnap kiosztották a gyerekeknek azzal a felszólítással, hogy gyertek ki, vegyetek belőle. Mikor Palika  kiment és vett a süteményből és már indult vissza a helyére, akkor Matild néni megállította, hogy te nem voltál ott tegnap, arra te nem hoztál semmit, nem is vehetsz belőle, tedd vissza, csak az vehet, aki hozott. Pali két kis társa szeretett volna adni a kisfiúnak, de a tanerő még ezt is megtiltotta a gyerekeknek.

Mi történt itt? Három dolog.

A pedagógus az osztálytársak előtt megalázta és hátrányosan megkülönböztette a gyereket – ezt mint tudjuk a törvény bünteti –  illetőleg ebben az esetben a kettős mércét alkalmazott, mert Pali mikor otthon ezt elmesélte az édesanyjának akkor elmesélte azt is, hogy Matild néni mindig azt szokta mondani, ha valaki valamit kivesz a közösből, azt már oda nem teheti vissza. A két kis osztálytárs akaratlanul is tükröt tartott Matild néninek azzal, hogy ők szerettek volna mégis süteményt adni Palikának, mert úgy gondolták ez így helyes, de azzal, hogy azt is megtiltotta, a tiltás nem volt más, mint a szembesítés okozta hatalmával és erőfölényével való visszaélés sértett önérzetéből fakadóan.

Jó példa az is, egy iskola alsó tagozatában, hogy Sári piszkálta egy vonalzóval az előtte ülő Bélust. Bélus egy darabig mondta neki, hogy hagyjál békén, nem érdekel mit akarsz nekem mutatni, mondani. Sári csak nem tágított és tovább macerálta Bélust. Aztán egyszer csak Bélusnál elszakadt a cérna, hátrafordult és lelökte a kislány füzetét a padról. Lujzi néni Bélust büntette meg, neki kellett bocsánatot kérni a kislánytól. Mi történik ilyenkor?  Bélus ezt nagyon rosszul élte meg, igazságtalannak érezte azt, hogy csak őt büntették meg, hiszen ő egyáltalán nem piszkálta a kislányt. Sári, pedig aki generálta ezt az egészet, megerősítést nyert abban, hogy neki ezt lehet. Hazaérve Bélus ezt elmesélte édesanyjának, aki megkérdezte tőle, hogy miért nem mondtad Lujzi néninek, hogy mindez azért történt a részedről, mert a kislány nem hagyott békén? Erre Bélus azt válaszolta, mert úgy sem hitte volna el, és a Sári úgy is letagadta volna.


Nagyon jó példa az iskolában alkalmazott kettős mércére, ahol valamilyen oknál fogva sokszor csak az egyik gyermek kerül kiemelésre és megbüntetése, a másik gyermek tette büntetlenül marad.


Nagyon-nagyon sok olyan példát lehetne említeni és biztosan nagyon sokan is emlékszünk ilyenekre, amikor konfliktus van két gyermek között, mégis a pedagógusok csak az egyik gyermeket büntetik, a másik fél cselekménye következmény nélkül marad. A tanerőknek szem előtt kellene tartani azt, hogy nem feltétlenül biztos hogy mindig csak az egyik fél a hibás, helytelennek ítélt viselkedését lehet, hogy kiprovokálták.

Az ilyen kettős mércék csak  megosztják az osztályközösséget, konfliktust generál a gyermekek közt. Növeli a megbüntetett gyermek frusztrációját, a másik gyermekben pedig aki nem kap büntetést, helytelenül az önbizalmát növeli, hogy igen, neked ezt is szabad.
Tulajdonképpen a pedagógus maga ellen dolgozik, hiszem a cél egy nyugodt, békés osztályközösség lenne, hogy a tanóra zavartalanul folyhasson. Az ilyen kettős mércékkel pont az ellenkezője történik.


Ha mi szülők kellő tudatossággal megtanítanánk gyermekeinket arra, hogy álljanak aki önmagukért és udvariasan, de határozottan merjenek és tudjanak reagálni az őket ért igazságtalanságokra, akkor Bélus sem azzal ment volna haza, hogy anya nem mondtam semmit, hiszen Lujzi néni úgysem hitte volna el, illetve Palika is azt tudta volna mondani Matild néninek, hogy de Matild néni mindig az tetszik mondani, hogy ha valaki valamit kivesz a közösből azt már oda nem teheti vissza.

Nem valószínű, hogy így kialakulnának az erkölcsi fékek és gátak a pedagógusokban, melyek megálljt parancsolnának túlzott önérzetüknek, és képesek lennének belátni, ha tévednek. Főképp, ha alapban a személyiségükhöz tartozik, hogy időről időre, vagy konfliktushelyzetben nem vizsgálják saját maguk viselkedését, reakcióit. Gyermekeinket azonban már idejében el tudnánk kezdeni megtanítani az énhatáraik meghúzására.

Persze a továbbiakban ott a kérdés, hogy mi van, ha emiatt a gyerekre elkezd „pikkelni” a tanár? Talán közös erővel, mint szülő-gyermek, bevonva esetleg az iskola vezetését, mindenki számára megnyugtató eredmény születhetne. Külön hangsúlyozva azt, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy mindnyájan emberek vagyunk, tévedésekkel, esetleg végig nem gondolt cselekvésekkel, és mindez nem a pedagógus ellen, hanem a pedagógusért, a diákért, a jobb, bizalmi tanár-diák viszonyért történik.

Erősítvén ezzel a lépésünkkel a bizalmi kapcsolatot gyermekünkkel is.

A téma érzékenységére tekintettel fenti sorok nem gyűlöletkeltésre, uszításra íródtak. A nem megfelelő hangnemű kommentek törlésre kerülnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük